Zubogyi Macskazaj Dalkör
A Dalkör facebook oldala [katt!]
A Zubogyi Macskazaj Dalkör 2010. áprilisában alakult Molnár László kezdeményezésére zenélni, énekelni szerető emberek részvételével; a helyi önkormányzat és a Zubogy Jövőjéért Alapítvány támogatásával.
A tagok között több generáció képviselője is megtalálható. Megzenésített versek, a magyar népzene elemeiből építkező Sebő Ferenc és Ghymes dalok, keresztény énekek, illetve a magyar popzene elismert előadóinak dalai szerepelnek a repertoárban.
A dalkör sokfelé szerepel határon innen és túl, Rónafalutól Várhosszúrétig. Sokszínűségét mutatja, hogy sikerrel szerepel kulturális rendezvényen, gyümölcsfesztiválon, bányásznapi ünnepségen, idősek estéjén, falunapokon, kézműves vásáron, társadalmi ünnepségeken éppúgy, mint templomi ünnepségeken.
2011-ben a kulturális értékek közvetítéséért, a zenei hagyományok őrzéséért, közösség építéséért a Zubogy Községi Önkormányzat elismerő oklevélben részesítette a dalkört.
2014. szeptember 29-én egy fellépés alkalmával a dalkör elveszítette vezetőjét, Molnár Lászlót.
Küzdelmes hónapok után, megőrizve a volt vezető szellemiségét a dalkör folytatja tevékenységét.
A dalkör volt és jelenlegi tagjai:
Angyal Anna - ének, furulya
Angyal Józsefné - ének
Bányai Eszter - ének, furulya
Bányainé Pogány Zsuzsanna - ének
Basa Bertalan - ének, szájharmónika
Báthory Alex - szintetizátor
Csorba Mária - ének
Demeter Lóránt - ének
Demeterné Soltész Gabriella - ének, furulya, harmónika
Galambos Éva - ének, furulya
Molnár Ágoston - dob, harmónika
Molnár Dániel - gitár
Molnár László - hegedű, gitár, dob
Molnár László (Düpe) - gitár
Molnár Tamás - basszusgitár
Nagy Tamás - gitár
Pozsgai Ferencné - ének, furulya
Pozsgainé Lónárt Petronella - ének
Vincze József - ének
Vincze-Bárdos Valéria - ének, csörgő